Amikor belépett az ajtón, különös borzongás futott át rajta. Ő ismeri ezt a helyet! De még sose járt itt… Vagy mégis? Gondolatai kavarogtak a fejében.

Először a kandallóhoz ment, mert észrevette, hogy rengeteg kép van rajta. Nézte, nézte, majd rájött, hogy az emberek olyan ismerősök rajta. De a nevük nem jutott eszébe. Pár perc után tovább ment.

A nappali mellett rögtön a konyha volt. Amerikai stílusban, ami tetszett volna neki, de mivel a bútor nem fából volt, már nem tartotta olyan szépnek. A szekrény mellett rögtön egy Singer varrógép állt. Imádta, de… ez sem ide való.

Majd tovább ment. Fürdőszoba, és WC egyben. Alapszín, halván szürke, a zuhanyzó, és a mosdó hófehér. Szereti ő is a pasztellszíneket. Számára ez olyan nyugtató.

Legvégül a hálószoba jött. Megint a pasztellszínek. Első gondolata az volt, mennyire szeretne ő is ilyen szép lakásban lakni. Már a konyhabútorral is megelégedne.

Egy franciaágy, két éjjeli szekrény, egy gardrób, és egy hintaszék. Szürke, kék halványan, és fehér. Még a hintaszéken ülő elefánt is szürke volt. Az egyik éjjeliszekrényen egy hófehér angyal mosolygott rá.

-        Miért nem jönnek vissza az emlékek? – tette fel magának a kérdést.

Senki nem válaszolt neki, de akkor meghallotta, hogy valaki bezárja a bejárati ajtót. Megfordult, ott hagyta a mosolygó angyalt, és elindult a nappali felé. Az ajtóban egy helyes fiatalember állt.

-        Szia, Szonja! Gyere, kérlek, ülj le!

Szonja visszaköszönt, és közben leült a kanapéra. Még mindig nem tudta, ki ez a fiatalember, de már nagyon kíváncsi volt, hogy mit fog mondani.

-        Lehet, még minden idegen számodra, mert két hete baleset ért. Amnéziád van. Azt mondták, lehet, elmúlik, és minden visszajön, de lehet, hogy nem. Én minden nap elmondom Neked, hogy ez a Te, és az én otthonom. Én vagyok a férjed, Petinek hívnak, és három éve vagyunk házasok.

Szonja nem szólt semmit. Nem akarta elhinni, amit ez a helyes fiatalember mond neki. De a történet tetszett neki, a balesetet kivéve. Egy könnycsepp szép lassan kijött szeme sarkából, majd felállt, odament Petihez, átölelte, és ennyit mondott:

-        Köszönöm!