A lift

De várom már azt a pillanatot, amikor Liza megjelenik, itt az ajtóm előtt. Érzem, már messziről a parfümje illatát. Ilyenkor elképzelem magamban, ott áll, a hosszú barna haja kontyba fonva, arcán nincs smink. Nem is kell. Fiatal még, ne tegye tönkre gyönyörű arcát. Ruhát nem is tudok választani, hisz mindegyik jól áll rajta. Bár, lehet akkor a legcsinosabb, amikor a hófehér blúzát, ami hozzá simul, és a fehér nadrágját veszi fel. Ilyenkor el tudom képzelni, milyen lenne esküvői ruhában. Cipői laposak, kényelmesek. Egyszer láttam tűsarkúban, amikor a bordó estélyi ruháját viselte, gondoltam randevúra megy. Egyszerűen ellenállhatatlan volt akkor. Emlékszem rá, az első alkalom, amikor találkoztunk, az ősz első napja volt. Egy halványkék, kötött pulóvert viselt. Mentünk felfelé, akkor vettem észre, hogy egy falevél pihen a jobb vállán. Elképzeltem magamban, milyen büszkén pihennék én is a vállán. A negyediken kilépett ajtómon, abban a pillanatban leesett válláról a falevél, és pont a szemetes mellett landolt. Liza nem vette észre, hisz a pehelykönnyű levél, nem csap nagy zajt. Azóta az évszakok között számomra a legszebb, az ősz.

Már megint le fogom késni a buszt. De most az sem érdekel. Inkább találkozzak azzal a gyönyörű lánnyal. Azt hiszem, Lizának hívják. Amikor ideköltöztem, rohanás volt az egész nap. Nyolc órára kaptam meg a segítő srácokat, a bútorok pakolásához, de olyan sok, és persze nehéz bútoraim voltak, hogy a költözés lassan ment. Már a negyedik fordulónál tartottak, amikor lent a földszinten kinyílt a lift ajtó és mosollyal az arcán kilépett Liza. Én, akkor, ott, nem tudtam levenni róla szemem. Csak néztem, amint elsétál előttem, a hosszú barna haja lenget, és néha rám nézett barna, kerek szemével. Nem volt rajta smink, de nagyon gyönyörű volt, festék nélkül is. Elment előttem, rám nézett, és megszólalt a kellemes, megnyugtató hangján:

-        Jó reggelt!

Én meg ott álltam, egy szó nem jött ki a számon, csak a fejemmel biccentettem. Egész nap, már nem is érdekelt, hogy készen leszünk- e a költözéssel, hanem az órát figyeltem, mikor jön haza Liza. Ha reggel hétkor találkoztunk, lehet, nyolcra jár dolgozni, négykor végez, és körülbelül ötre ér haza. Persze, ha nem megy el munka után bevásárolni. Négy órától percenként néztem az órámat. Ott vártam, a földszinten, a lift ajtaja előtt. A srácok végeztek, a lakáskulcsot a kezembe adták, én meg ott álltam, nem mozdultam. Fél öt felé, az emberek kezdtek egyre többen jönni. Öt perc, és fél hat lesz. Már ideges voltam, meg éhes is, mert a gyomrom elkezdett korogni. A lift már öt percenként jött, amikor egyszer csak megállt, és kinyitotta ajtaját. Csodálkoztam, hogy lehet itt, amikor senki sincs benne. De abban a pillanatban megláttam Lizát, amint a bejárai ajtón jött be. Pár másodperc, és ott volt mellettem. Köszöntünk, hála Istennek akkor hang jött ki a számon, majd beszálltunk a liftbe. Liza megnyomta a négyedik emeleti gombot. A szívem ekkor hozzákezdett egyre hevesebben verni. De jó! Egy emeleten lakunk. Legalább többször fogunk találkozni, és ha valamit nem találok otthon, át tudok menni hozzá. A lift megállt, kiszálltunk, és elköszöntünk egymástól. Én meg próbáltam megfigyelni, hogy melyik ajtót nyitja ki. A mellettem lévőhöz ment. Övé a kettes, enyém az egyes számú ajtó. Tudom, hol lakik, minden rendben. Számomra ez a nap életem legszebb napja. Megláttam egy gyönyörű nőt, meghallottam a legszebb női hangot. Már csak azt kell megtudnom, hogy egyedül él, vagy van párja. Azt hiszem már a fodrászhoz is el kellene mennem, új nadrágot, és pólókat is venni. Nézem a Nike cipőm, ami már kezd foszlani. Ezt is le kell cserélnem. Olyan nyugalom kapott el, abban a pillanatban, amikor megláttam Lizát. Számomra, ő az ideális nő.

Már hat éve élek itt, ismerem az összes szomszédot. Pár hónapja meghalt Marika néni, az egyesből. Nagyon szerettem őt, sokat voltam nála. Mindketten egyedül voltunk, vacsorát is főztem neki, de legjobban a süteményeimet szerette. Csak tudnám miért halt meg ilyen korán. Alig volt hetven éves. A mai napig üresen állt a lakása. Azt mondta a lánya Jutka, ő fog ide költözni. Nem sokat láttam, ritkán járt erre, ezért nem is ismerem. Remélem nem lesz semmi baj. Erre megérkezett ma az új lakó. Egy sármos srác, igaz nagyon magas, de engem nem zavar. Fekete haj, barna szem… és persze, az a gyönyörű fogsora. Kedves, udvarias. Akkor csalódtam, amikor megláttam, hogy az egyes ajtót nyitja ki. Ezek szerint Jutka férje. Kár. Számomra nagyon szimpatikus. De én családot nem teszek tönkre. NEM!!!! Nem lehet. Majd próbálok kicsit hamarabb hazajönni, hogy ne találkozzak ezzel a fiatal sráccal. Nem kell minden egyes nap megállnom a Könyvesboltok előtt. Évek óta nincs senkim. De jó lenne, ha ő rám találna. Jól van, nem gondolok rá. Majd ha itt lesz az ideje, akkor eljön az igazi számomra.

Éppen jöttem le a hatodikról, reggel fél hétkor, mikor észrevettem, az új lakó az ajtóm előtt állt. De nem nyomta meg a gombot. Nem akar beszállni? Minek áll akkor ott? Kicsit lassabban mentem, hátha megnyomja, és megállít. Nem. Nem baj, megyek tovább, majd ha kellek, akkor szól.

Liza… kérlek, gyere. Látni szeretnélek. Tegnap estétől már nem bírok magammal. Ott álltam az ajtómnál, hallgatóztam, néha kinéztem, hátha meglátom. De semmi nem történt bánatomra. Ép arra gondoltam, majd messziről lefényképezem, a képet kinagyítom, és akkor mindig láthatom a gyönyörű arcát.  Ó. Nyílik az ajtaja, rendben, megnyomjuk a gombot. Már jön is felém, mosollyal az arcán.

-        Jó reggelt! Liza vagyok – mondta, és nyújtotta puha kezét felém.

-        Jó reggelt! Viktor vagyok – majd megfogtam kezét.

A lift megérkezett, de én még akkor is tartottam a kezét. Nem tudtam elengedni, de nem is akartam.

Már három hónapja lakik itt Viktor, de még nem merte Lizát randevúra hívni. Pedig mindketten ugyanazt akarják. Lizán is átlátok, olyan mintha a gondolatait regényként írná meg, én pedig el tudnám olvasni. Amikor Marikának ment bevásárolni, tudtam mit fog venni, mit fog este főzni. Szinte mindent tudok róla, azt is, hogy azt várja, Viktor mikor fogja randevúra hívni.  De nem csak Lizának, Viktornak is ki tudom olvasni gondolatait. A sok csalódás után nem mer kezdeményezni. Pedig minden reggel, és minden délután érzem a szerelmi vonzódását Liza felé. Este sokat pihentem, nem kellett se fel, se lemennem. Csend volt, az emberek pihentek. Kigondoltam, hogy hogyan fogom őket összehozni. Egy kicsit csalódott leszek, hogy ez a gyönyörű lány nem az enyém lesz, de kettejüket összehozom, mivel mindketten itt laknak, legalább nem költöznek el. Lizát mindig láthatom, így tulajdonképpen az enyém is marad.

Eljött a péntek délután. Pontosan öt órakor érkeztek meg mindketten. Beszálltak, elindultam, és zsupsz… a harmadik, és negyedik között megálltam. Igen, most egy darabig itt fogok állni. Nem mozdulok. Ma úgyis sokat járkáltam. Az én vezetékeim, pilléreim sem fiatalok.  Elfáradtam, egy kis pihenés nekem is jár. A lámpát égve hagytam. Vártam a folytatást. Két percig álltak egymás mellett, egy szó sem hagyta el szájukat, mikor végre Viktor megtörte a csendet:

-        Nem félsz a liftben?

-        Nem, de ha sokáig itt kell maradni, azt lehet, nem bírnám ki sokáig – válaszolta halk, meglepett hangon Liza.

-        Ha rosszul érzed magad, szólj, és segítek neked. A táskámban van egy bontatlan ásványvíz - Liza megköszönte, és tíz perc után kérte is, mert nem volt jól. Ekkor Viktor átölelte.

-        Nem lesz semmi baj. Ha kikerülünk innen, akkor átmegyek hozzád, megvárom, míg elalszol, majd hazajövök.  Egy kicsit vigyázok rád. De ha neked is megfelel, még a vacsorát is elkészítem.

Amikor csend lett, úgy éreztem, befejeztem küldetésem. A szerelmi kötődés, ebben a pillanatban megkötetett.  Büszke voltam magamra. Ettől a naptól kezdve, Liza, és Viktor összeköltöztek.

Eltelt egy év, eljött megint az ősz első napja. Most már hárman szálltak be a liftbe, Liza, Viktor, és a kis Emma. Boldog voltam, mert én sem veszítettem el Lizát.