Az emlékek emléke

                                                                 A gyász

Minden ember életében mély fájdalom, amikor valaki, az életéből kilép. A hiány nagy űrt hagy maga után. Néha olyan érzésem van, hogy mégsem ment el, hisz itt van mellettem, érzem a melegséget körülöttem, mely belőle árad, hallom a megnyugtató hangját. De szétnézek, és sehol sem látom. A volt Osztályfőnököm, aki biológiát, és kémiát tanított, és a Férje, aki a történelem tanárom volt, az érettségi után még huszonnyolc évig, egy évben, kétszer küldött képeslapot. Húsvétkor, és Karácsonykor. Néha még levelet is írtak a képeslaphoz.  Most már nem fogom megkapni, hiába fogom várni. Mindketten elmentek, hét év különbséggel. Elővettem a képeslapokat, leveleket, melyeket tőlük kaptam. Végigolvastam könnyekkel a szememben, de amikor a legelső képeslaphoz értem, a szám mosolyra fordult. A gimnáziumban Bálint bácsi nagyon szigorú volt, ezért először azt hittem, nem is ő írta a képeslapot. Pedig a kézírását felismertem. A szöveg így hangzott:

„Bűneidnek tíz százaléka megbocsájtva. De azért Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Joli néni, és Bálint bácsi

A képeslapokat, leveleket fehér szalaggal átkötöttem, de a tetejére az első képeslap került, a szöveges részével. Beletettem az íróasztalom fiókjába. Minden nap ott lesznek mellettem. A legszebb emlékem, amit soha nem fogok elfelejteni, amikor az esküvőm napján kijöttem a templomból, és megláttam Őket. Felém jöttek, átadták az ajándékot. Meghatódtam. Nem maradtak, menniük kellett, de nekem nagyon jól esett, hogy ezen a fontos napon velem voltak. Az ajándékuk, még mindig ott van az íróasztalomon.

Ha eljön a Karácsony, egyedül ülve a szobámban, gondolataimban szeretetteimmel, akik már fentről vigyáznak rám. Megérzem majd a melegséget, és tudom, még lélekben velem vannak. Soha nem fogom őket elfelejteni, nem is akarom, hisz Ők még a szívemben tovább élnek.