A próbafülke
Egész életemben erre a napra vártam. Most itt állok a próbafülke előtt, és menyasszonyi ruhát fogok próbálni. De mégis bennem van, nem merek bemenni. Nem attól félek, hogy kicsi a helyiség, hanem attól, férjhez kell - e mennem. Rudival minden rendben, jó állása van, van kocsija, lakása. Biztos nem a pénzem miatt akar engem. Akkor miért nem merem vállalni a házasságot? Itt állok, fiatalon, mindenem megvan, egyedül csak a férj, meg a gyermek hiányzik.
Na, jó! Gondolataimat elkergetem, és bemegyek a próbafülkébe. Még ilyenben nem is voltam. Tükör, tükör hátán. Ide még egy szekrényt betehettek volna, olyan nagy. Három ruhát választottam ki. Melyikkel kezdjem? A hosszú uszályossal? Vagy a habos – babossal? Vagy amit először választottam? A sima, egyszerű, csak anyag, gyöngyök, csipke nélkül? Szeretnék gyönyörű menyasszony lenni, ha Rudi meglát, akkor csillogó szemmel, mosollyal az arcán nézzen rám.
Ugyanígy volt, amikor először találkoztunk. Hazafelé menet a munkából, elmentem az Antikvárium előtt. De úgy éreztem, mintha valaki megállított volna.
- Állj! Be kell menned! – jött a belső hang.
Rendben, ha így gondolod, akkor bemegyek. Igaz, éppen tegnap jártam ebben a boltban, de amit kerestem könyvet, nem volt. Amikor megfogtam a kilincset, egyszerűen nem tudtam megmozdítani. Ránéztem a nyitva tartás táblára, majd az órámra, és ebben a pillanatban az ajtó kinyílt. Egy középkorú nő jött ki, utána gyorsan bementem, még mielőtt becsukódott volna. Az eladón kívül, aki persze a barátnőm, még egy férfi állt, igaz csak hátulról láttam.
- Szia, Kató! Képzeld el, amit tegnap kerestél könyvet, megtaláltam. Ugye Wass Albert, a Tizenhárom almafa? – szólt hozzám Terka, a barátnőm.
- Szia! Igen, de jó. Már máshol is kerestem, de sehol nem találtam – mondtam boldogan.
- Elnézést! Wass Albert könyvet emlegettek? – szólalt meg a férfi, aki háttal állt idáig, de most megfordult.
Ott álltam a kezemben a könyvvel, amikor megláttam. Sármos volt, szürke szeme, világosbarna haja. Egy fejjel volt magasabb tőlem. Az arca kicsit sápadt, de így is nagyon jól nézett ki. Ruhája egyszerű, de mégis elegáns volt. Rögtön azon gondolkodtam, mi is lehet a foglalkozása.
- Sajnos ez az egy könyve van jelenleg, de ezt a könyvmoly barátnőmnek már eltettem – válaszolta viccesem Terka.
A férfi rám nézett, mosolygós arcával, és csillogó szemével.
- Hölgyem! Odaadom a névjegyem, esetleg, ha nem tetszik a könyv, megvenném.
- Nem hiszem, hogy nem tetszene, hisz eddig minden írása a kedvenc könyveim között van – mondtam kedves hangon. - Nem baj, de kérem, tegye el! – nyújtotta felém kártyáját.
Nem tudtam, most eltegyem, vagy elutasítsam. Inkább megfogtam, és beletettem a könyvbe. Gondoltam jó lesz könyvjelzőnek. A férfi elköszönt, és kilépett az ajtón. Ketten maradtunk Terkával még beszélgettünk egy kicsit, mikor az órámra néztem, eszembe jutott, még ma főznöm kell. Két puszi után siettem haza.
Lefekvés előtt, elővettem a könyvet, amit aznap vettem. Kinyitottam, és rögtön kiesett a névjegy belőle. Lehajoltam, felvettem, és már olvastam is: „Varga Rudolf, Irodalomtörténész”Amint látom, ő is szereti az irodalmat. Letettem a névjegykártyát az éjjeli szekrényre, majd elkezdtem olvasni.
Eltelt egy hét, amikor Terka barátnőm izgatottan hívott.
- Képzeld! Bent járt az a férfi, aki itt volt a boltban, és névjegykártyát adott Neked.
- Ennek örülsz annyira, vagy megkérte a kezedet? – kérdeztem nevetve barátnőmet.
- Nem. Elkérte a telefonszámodat.
- Ugye nem adtad meg neki? – mondtam kicsit idegesen.
- De. Tudom, Ti együtt lesztek boldogok, és én leszek a nyoszolyód.
Utána még mesélt nekem valamit Terka, de nem hallottam pontosan, mert gondolatom a férfin volt. Pár perc után elköszöntem, és magam elé tettem a mobilom. Néztem, néztem, és tulajdonképpen arra vártam, hogy mikor fog megszólalni. Aznap nem hívott, pedig egész munkaidőmben csak a telefont néztem.
Mivel péntek volt, és már régen ettem hamburgert, ezért elmentem a Mekibe. Az ételt lassan ettem, mivel szeretem a finom ízeket kóstolgatni. Amikor elfogyott, ránéztem a desszertre, de úgy éreztem, most nem tudom megenni. Hazaviszem, ha addig nem lesz nagyon folyékony a jégkrém. Éppen fel akartam állni, de megláttam Rudit a pultnál. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Arra könnyebb kimenni, de inkább a hosszabb utat választom. Most nem akarok vele beszélni. Nagy nehezen ki tudtam menni, de pár perc sem telt el, amikor szaladt utánam, Mekis zacsival a kezében.
Aznap hidegen ette meg az ennivalót, mert azt az estét velem töltötte. Akkor úgy éreztem, ő az ideális férfi a számomra. De most itt állok a próbafülkében, az uszályos menyasszonyi ruhában, és azon gondolkodom, hogy jó döntést hoztam, amikor két év együttélés után megkérte a kezem.
Vártam.
Nagyon vártam, hogy megtegye.
Vártam a gyűrűt…
Nem érdekelt, milyet választ, számomra nagy kincs lett volna. De mivel jó ízlése van, a gyűrű is gyönyörű. Még van hátra három hónapom. Még meggondolhatom magam. A ruhát leveszem, nem fogom megvenni. Majd máshol is megnézem.
Hazafelé az úton mégis meggondoltam magam, és eldöntöttem, mégis megveszem azt a ruhát.
Másnap reggel hatkor megszólalt az ébresztő óra. Izzadtan keltem, szakadt rólam a víz. Kinyitottam a szemem, amikor rájöttem, csak álmomban kérték meg a kezem, csak álmomban próbáltam esküvői ruhát.
Néztem az ujjamat.
Nincs rajta gyűrű.